Katu Élete

Január-Február

Köd, vastag felhőtakaró, állandó sötétség. Na ilyen volt ez a két hónap. Ezzel együtt az ember persze depressziós is rendesen. Nem értettem mi a baj. Aztán amikor úgy február közepe vége felé egyszer előbújt a napocska egy fél órára, és vennem kellett egy napszemüveget (stilisztikai értékű félmondat a túlzás érdekében) nehogy megvakuljak, rájöttem, hogy az volt a baj, hogy nem sütött a nap. Nahát-nahát! Nem is mentem sokat bulizni sem azt hiszem. Nem is emlékszem mit csináltam..;-)

Egy-két esemény persze volt. Rögtön január 15-én mi történt? Elmentem nagy boldogan az O2-hoz (O two – mobiltelefon társaság), hogy pénzt töltsek a sim-kártyámra. Én magam is megtehettem volna egészen egyszerűen egy innen három sarokra lévő automatánál, de hát gondoltam, így nem nekem kell vacakolni vele. Bementem a városközpontba, a boltban fizettem a bankkártyámmal, és nagy boldogan hazajöttem, hogy most megint tudok telefonálni. Szép, kerek, egyszerű történet. Egészen a rá következő napig. Amikor is sehol nem találom a bankkártyám. Elkezdek gondolkozni. Ez még nem fájt annyira önmagában (mármint gondolkozni). Az már inkább, amikor sehogysem emlékeztem arra a mozdulatsorra, hogy a boltban eltettem volna a bankkártyámat. Több mint valószínű, hogy nem is tettem el. Hajajajaj, most mi legyen?  Visszamegyek gyorsan (elég gyorsan) a boltba (bár akkor már eltelt egy nap), hátha tudnak róla valamit. Persze nem tudnak. Addig nem tiltottam le, mert nem akartam a letiltom-feloldom hercehurcát eljátszani, amíg nem tuti hogy eltűnt a kis huncut. Gondoltam ennyi kockázatot bevállalok. Miután nem volt a boltban persze már kissé meggondolatlanabbnak ítéltem a döntésemet (vagy az optimizmusomat?), és még sürgetőbbnek a helyzetemet.

Bonyolító tényező 1: A kártyaletiltás egyszerű. Annak, akinek van internetbankja. Nekem nincs. Mert nehogy már az időmet töltsem ilyen hülyeségekkel…
Bonyolító tényező 2: A kártyaletiltás egyszerű. Annak, akinek van telebankja. Huh, van telebankom!! A telebank használata egyszerű, annak, aki tudja hozzá a kódjait. Én elfelejtettem őket.
Bonyolító tényező 3 (persze hogy van 3 is): Ha el is lopják az ember bankkártyáját, és nem is tudja letiltani, van még egy védelmi funkció, ami a veszteséget minimalizálja a kód feltörése esetén. Ez a vásárlási, illetőleg a készpénzfelvételi limit. Pontosan 1 héttel azelőtt, hogy elvesztettem volna a kártyámat, a limitemet megszűntettem. (a közelgő lakbér fizetése miatt kellett nagyobb összegű készpénzt felvennem). Limitünk sincs? Semmilyen?

Nos, az alábbi négy információ: elveszett a bankkártyám, bonyolító tényező 1, 2 és 3, valamint a lehetséges következmények az arra szükséges idő töredéke alatt tudatosultak bennem, ami a jelen mondat elolvasásához szükséges lehet. A víz, az előbbi rövid, tudatosuláshoz szükséges idő töredéke alatt vert ki. Nem baj, megoldjuk. Írunk emailt ’ne ijedj meg van egy kis gond’ tárggyal apukámnak (Persze kis gond, a nagy szart. Pardon….). Közben gyorsan telefonálgatunk is (jó pont, h feltöltöttem a kártyám avagy gyakorlatilag azzal hogy elhagytam a bankkártyám, lehetővé tettem, hogy telefonálhassak amiatt, hogy elhagytam a bankkártyám. Jó kör.)

A sztori vége, hogy a bankkártyát mindenféle hülye 20 körös telefonos személyazonosítás után sikerült letiltatnom az OTP-nél, sőt még az egyenlegemet is megtudtam, miszerint a teljes összeg hiánytalanul meg volt. Huhh! Tanulság gyors levonása: soha ne oldd fel a limitedet. Valamint: Jegyezd meg, hogy a bloody english bankkártya fizető termináloknál Neked kell a kártyát a készülékbe helyezni. De ez még semmi! Fizetés után, még a pénztártól való távozás előtt nem árthat a bankkártyát ki is venni a terminálból!

Nos, kártyám nem volt, aminek valahol örültem, mert ezzel erősen korlátozottá vált a pénzemhez való hozzáférés. Vagyis könnyű volt spórolni. A nagy ’huhh’ megkoronázása természetesen otthon egy?-két? korty lélekerősítő hazai pálinka volt.

Januárban még egyszer körbejártam Londont, mert meglátogatott Fodor Adri (SZIE közgáz;-)), és beneveztünk egy hajnali 6-kor kelős, másnap hajnalban 6-ra visszaérős, nem ott alvós, de egész nap ott gyaloglós, oda-vissza 12 órát buszozós kirándulásra. (Magyarul vettünk két buszjegyet.)

Hogyan készül az igazi english breakfast?

Az alábbiakban a kedves olvasó az English Breakfast izgalmas változatával ismerkedhet meg. A bacon természetesen a reggeli részét képezi. A grillsütő is. Begyújtjuk a grillsütőt, betesszük a bacont, megvárjuk míg enyhén pirosra sül, egy ruhával megfogjuk a grilltálcát, hogy leszedhessük róla az illatozó bacont kezünk megperzselése nélkül, becsukjuk a grillsütő ajtaját, és jóízűen elfogyasztjuk reggelinket. Esszük-esszük, egyszer csak valami furcsa szagot érzünk. Vissza nézünk a konyhába, hát a grillsütő egy kissé mintha füstölne. Ja! Még jó, hogy füstöl, amikor nem volt elzárva, az ajtaja pedig be is volt csukva, hogy a grillsütőben lévő grilltálca alján felgyülemlett lecsöpögő 1000 éves ("gyakran" takarító diáklányokhoz illő mennyiségű) zsiradék felforrósodjon. A recept egy elengedhetetlen hozzávalója, vagyis én, itt hozzáadandó. Mert ugye ha valahonnan vmi furcsa füst dől elő, akkor azt ki kell nyitni, és meg kell nézni. Vagyis, személy szerint én, adok egy kis oxigént a felforrósodott helyzetnek, hogy az egészségesen belobbanhasson, és ezzel a grillsütőt egy hirtelen mozdulattal hangulatos, igazi angolos kandallóvá varázslom, amiben vígan ropog a tűz.

A mutatványt a barátommal közösen alkottuk február végén, amikor ismételten meglátogatott. Ő volt a felelős a felforrósításért (a grillsütő el nem zárása, és ajtajának becsukása segítségével), én pedig a belobbantásért (az ajtó kinyitása, és a kellő mennyiségű oxigén bejuttatása révén). Tiszta sor. Ő forrósítja fel a hangulatot, én pedig néha belobbantom a kedélyeket. Minden kapcsolatban meg kell hogy történjen valamikor a szerepek felosztása, nemde?

A tüzet Gábor eloltotta (én egy hirtelen ötlettől vezérelve vizet akartam beleönteni, de Gábor az ötletet finoman fogalmazva bojkottálta a tűzhely elektromos volta miatt), a fire blanket-et (vagyis a konyhai tüzek eloltására specializált takarót) használtuk. Kerestük a poroltót is, de azt nem találtuk, mert ott volt közvetlen a bal oldalunkon az ablakpárkányban. A lényeg, hogy a tűz úgy egy 15 perc alatt kialudt, mi pedig elmentünk kirándulni.

Megvettük a vonatállomáson a retúrjegyeket, ami négy kártyácskát jelent, felszálltunk a vonatra, vártuk, hogy induljon. Egyszer csak odajön vki, hogy úgy rémlik neki, mi voltunk azok előtte a pénztárnál, akik az egyik jegyet otthagyták véletlenül. Vonatról le, sprint a pénztárhoz, jegy összeszed, sprint vissza a vonathoz, na és akkor végre egyenesbe is jött a napunk.

Egy-két nappal később, amikor már Gábor hazament, rászántam magam, hogy felhívjam a tulajt, és elmondjam neki a kis afférunkat a reggelivel. Szerencsére különösebb gond nem volt belőle, semmi nem sérült, viszont kellett vennünk egy új fire blanketet. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e valahogy a régit visszahajtogatni, végülis nem használtuk sokat, egész ép, de ezt az ötletemet nem támogatta, így hát most egy szép új példány díszeleg a falon.

 
Március-Április

Rögtön március elején Newcastle-be mentem, ahol a szüleimmel találkoztam, mert anyukám a munkája révén ideutazott, apukám pedig elkísérte. Nagyon jól éreztem magam, láttam Leeds-t, Yorkot, és Newcastle-t, ha jól emlékszem kivételesen nem égtem be sehol, és nem hagytam el semmit. Rá két hétre pedig mentem is haza húsvétot ünnepelni.

Április elején jöttem vissza, különösebb izgalmak nem történtek. Ja dehogynem! Le kellett adnom a szakdolgozatom, beadandók, prezentációk, stbstb. Az én laptopom pedig fogta magát és meghalt, minden adat törlődött róla. A szakdolgozatról persze itt-ott voltak biztonsági másolatok, összesen egy-két óra munkám veszett el csak. Így hát beköltöztem a könyvtárba két hétre, amíg a számonkérések zajlottak.

Április közepén meglátogatott a tesóm (vagyis a kisebbik) és a barátnője (vagyis a tesóm fiú), őket követően pedig Gábor, aki újratelepítette a számítógépem, így most megint kényelmesen az ágyamon ülve számolhattam be a történtekről.