Katu Élete

Január-Február

Köd, vastag felhőtakaró, állandó sötétség. Na ilyen volt ez a két hónap. Ezzel együtt az ember persze depressziós is rendesen. Nem értettem mi a baj. Aztán amikor úgy február közepe vége felé egyszer előbújt a napocska egy fél órára, és vennem kellett egy napszemüveget (stilisztikai értékű félmondat a túlzás érdekében) nehogy megvakuljak, rájöttem, hogy az volt a baj, hogy nem sütött a nap. Nahát-nahát! Nem is mentem sokat bulizni sem azt hiszem. Nem is emlékszem mit csináltam..;-)

Egy-két esemény persze volt. Rögtön január 15-én mi történt? Elmentem nagy boldogan az O2-hoz (O two – mobiltelefon társaság), hogy pénzt töltsek a sim-kártyámra. Én magam is megtehettem volna egészen egyszerűen egy innen három sarokra lévő automatánál, de hát gondoltam, így nem nekem kell vacakolni vele. Bementem a városközpontba, a boltban fizettem a bankkártyámmal, és nagy boldogan hazajöttem, hogy most megint tudok telefonálni. Szép, kerek, egyszerű történet. Egészen a rá következő napig. Amikor is sehol nem találom a bankkártyám. Elkezdek gondolkozni. Ez még nem fájt annyira önmagában (mármint gondolkozni). Az már inkább, amikor sehogysem emlékeztem arra a mozdulatsorra, hogy a boltban eltettem volna a bankkártyámat. Több mint valószínű, hogy nem is tettem el. Hajajajaj, most mi legyen?  Visszamegyek gyorsan (elég gyorsan) a boltba (bár akkor már eltelt egy nap), hátha tudnak róla valamit. Persze nem tudnak. Addig nem tiltottam le, mert nem akartam a letiltom-feloldom hercehurcát eljátszani, amíg nem tuti hogy eltűnt a kis huncut. Gondoltam ennyi kockázatot bevállalok. Miután nem volt a boltban persze már kissé meggondolatlanabbnak ítéltem a döntésemet (vagy az optimizmusomat?), és még sürgetőbbnek a helyzetemet.

Bonyolító tényező 1: A kártyaletiltás egyszerű. Annak, akinek van internetbankja. Nekem nincs. Mert nehogy már az időmet töltsem ilyen hülyeségekkel…
Bonyolító tényező 2: A kártyaletiltás egyszerű. Annak, akinek van telebankja. Huh, van telebankom!! A telebank használata egyszerű, annak, aki tudja hozzá a kódjait. Én elfelejtettem őket.
Bonyolító tényező 3 (persze hogy van 3 is): Ha el is lopják az ember bankkártyáját, és nem is tudja letiltani, van még egy védelmi funkció, ami a veszteséget minimalizálja a kód feltörése esetén. Ez a vásárlási, illetőleg a készpénzfelvételi limit. Pontosan 1 héttel azelőtt, hogy elvesztettem volna a kártyámat, a limitemet megszűntettem. (a közelgő lakbér fizetése miatt kellett nagyobb összegű készpénzt felvennem). Limitünk sincs? Semmilyen?

Nos, az alábbi négy információ: elveszett a bankkártyám, bonyolító tényező 1, 2 és 3, valamint a lehetséges következmények az arra szükséges idő töredéke alatt tudatosultak bennem, ami a jelen mondat elolvasásához szükséges lehet. A víz, az előbbi rövid, tudatosuláshoz szükséges idő töredéke alatt vert ki. Nem baj, megoldjuk. Írunk emailt ’ne ijedj meg van egy kis gond’ tárggyal apukámnak (Persze kis gond, a nagy szart. Pardon….). Közben gyorsan telefonálgatunk is (jó pont, h feltöltöttem a kártyám avagy gyakorlatilag azzal hogy elhagytam a bankkártyám, lehetővé tettem, hogy telefonálhassak amiatt, hogy elhagytam a bankkártyám. Jó kör.)

A sztori vége, hogy a bankkártyát mindenféle hülye 20 körös telefonos személyazonosítás után sikerült letiltatnom az OTP-nél, sőt még az egyenlegemet is megtudtam, miszerint a teljes összeg hiánytalanul meg volt. Huhh! Tanulság gyors levonása: soha ne oldd fel a limitedet. Valamint: Jegyezd meg, hogy a bloody english bankkártya fizető termináloknál Neked kell a kártyát a készülékbe helyezni. De ez még semmi! Fizetés után, még a pénztártól való távozás előtt nem árthat a bankkártyát ki is venni a terminálból!

Nos, kártyám nem volt, aminek valahol örültem, mert ezzel erősen korlátozottá vált a pénzemhez való hozzáférés. Vagyis könnyű volt spórolni. A nagy ’huhh’ megkoronázása természetesen otthon egy?-két? korty lélekerősítő hazai pálinka volt.

Januárban még egyszer körbejártam Londont, mert meglátogatott Fodor Adri (SZIE közgáz;-)), és beneveztünk egy hajnali 6-kor kelős, másnap hajnalban 6-ra visszaérős, nem ott alvós, de egész nap ott gyaloglós, oda-vissza 12 órát buszozós kirándulásra. (Magyarul vettünk két buszjegyet.)

Hogyan készül az igazi english breakfast?

Az alábbiakban a kedves olvasó az English Breakfast izgalmas változatával ismerkedhet meg. A bacon természetesen a reggeli részét képezi. A grillsütő is. Begyújtjuk a grillsütőt, betesszük a bacont, megvárjuk míg enyhén pirosra sül, egy ruhával megfogjuk a grilltálcát, hogy leszedhessük róla az illatozó bacont kezünk megperzselése nélkül, becsukjuk a grillsütő ajtaját, és jóízűen elfogyasztjuk reggelinket. Esszük-esszük, egyszer csak valami furcsa szagot érzünk. Vissza nézünk a konyhába, hát a grillsütő egy kissé mintha füstölne. Ja! Még jó, hogy füstöl, amikor nem volt elzárva, az ajtaja pedig be is volt csukva, hogy a grillsütőben lévő grilltálca alján felgyülemlett lecsöpögő 1000 éves ("gyakran" takarító diáklányokhoz illő mennyiségű) zsiradék felforrósodjon. A recept egy elengedhetetlen hozzávalója, vagyis én, itt hozzáadandó. Mert ugye ha valahonnan vmi furcsa füst dől elő, akkor azt ki kell nyitni, és meg kell nézni. Vagyis, személy szerint én, adok egy kis oxigént a felforrósodott helyzetnek, hogy az egészségesen belobbanhasson, és ezzel a grillsütőt egy hirtelen mozdulattal hangulatos, igazi angolos kandallóvá varázslom, amiben vígan ropog a tűz.

A mutatványt a barátommal közösen alkottuk február végén, amikor ismételten meglátogatott. Ő volt a felelős a felforrósításért (a grillsütő el nem zárása, és ajtajának becsukása segítségével), én pedig a belobbantásért (az ajtó kinyitása, és a kellő mennyiségű oxigén bejuttatása révén). Tiszta sor. Ő forrósítja fel a hangulatot, én pedig néha belobbantom a kedélyeket. Minden kapcsolatban meg kell hogy történjen valamikor a szerepek felosztása, nemde?

A tüzet Gábor eloltotta (én egy hirtelen ötlettől vezérelve vizet akartam beleönteni, de Gábor az ötletet finoman fogalmazva bojkottálta a tűzhely elektromos volta miatt), a fire blanket-et (vagyis a konyhai tüzek eloltására specializált takarót) használtuk. Kerestük a poroltót is, de azt nem találtuk, mert ott volt közvetlen a bal oldalunkon az ablakpárkányban. A lényeg, hogy a tűz úgy egy 15 perc alatt kialudt, mi pedig elmentünk kirándulni.

Megvettük a vonatállomáson a retúrjegyeket, ami négy kártyácskát jelent, felszálltunk a vonatra, vártuk, hogy induljon. Egyszer csak odajön vki, hogy úgy rémlik neki, mi voltunk azok előtte a pénztárnál, akik az egyik jegyet otthagyták véletlenül. Vonatról le, sprint a pénztárhoz, jegy összeszed, sprint vissza a vonathoz, na és akkor végre egyenesbe is jött a napunk.

Egy-két nappal később, amikor már Gábor hazament, rászántam magam, hogy felhívjam a tulajt, és elmondjam neki a kis afférunkat a reggelivel. Szerencsére különösebb gond nem volt belőle, semmi nem sérült, viszont kellett vennünk egy új fire blanketet. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e valahogy a régit visszahajtogatni, végülis nem használtuk sokat, egész ép, de ezt az ötletemet nem támogatta, így hát most egy szép új példány díszeleg a falon.

 
Március-Április

Rögtön március elején Newcastle-be mentem, ahol a szüleimmel találkoztam, mert anyukám a munkája révén ideutazott, apukám pedig elkísérte. Nagyon jól éreztem magam, láttam Leeds-t, Yorkot, és Newcastle-t, ha jól emlékszem kivételesen nem égtem be sehol, és nem hagytam el semmit. Rá két hétre pedig mentem is haza húsvétot ünnepelni.

Április elején jöttem vissza, különösebb izgalmak nem történtek. Ja dehogynem! Le kellett adnom a szakdolgozatom, beadandók, prezentációk, stbstb. Az én laptopom pedig fogta magát és meghalt, minden adat törlődött róla. A szakdolgozatról persze itt-ott voltak biztonsági másolatok, összesen egy-két óra munkám veszett el csak. Így hát beköltöztem a könyvtárba két hétre, amíg a számonkérések zajlottak.

Április közepén meglátogatott a tesóm (vagyis a kisebbik) és a barátnője (vagyis a tesóm fiú), őket követően pedig Gábor, aki újratelepítette a számítógépem, így most megint kényelmesen az ágyamon ülve számolhattam be a történtekről.

Kedves Mindenki!

Lassan-lassan elérkezett az idő egy újabb élménybeszámolóra. Bár ez már nem olyan izalmas…: -)

Hét hét múlva megyek haza, és hét hete vagyok itt.

Jól érzem magam itt, persze nagyon hiányzik mindenki. Lassan eltölt a karácsonyi hangulat, már kitaláltam a karácsonyi ajándékokat: -)

Utazni még nem utaztam sehová, bár Prestonban már sétáltam nagyokat. Gyönyörű szép parokok vannak itt.

Az első levelemben nem írtam arról, hogy a legeslegelső héten szerveztek a nemzetközi diákoknak egy napos látogatást Blackpoolba. Kb 5 fontba került, nem számít drágának, a kollégium elől 10-kor indult a busz. Eredetileg lett volna egy másik kirándulis is valahová máshova, de végül azt nem rendezték meg, így csak a blackpool-i maradt. Szépen felkeltem, úgy döntöttem, előtte beviszem a laptopom a könyvtárba, ott található az IT helpdesk, és ők csinálják meg a számítógépek regisztrációját az egyetemi hálózathoz. Kilenc előtt ott voltam jóval, persze csak kilenckor nyitottak. Lementem addig a mellette levő épületbe, ahol összefutottam Gergővel és Judittal a másik két magyar diákkal. Kérdezték, hogy nem jövök? Mondom de, de előbb beugrom a könyvtárba, hogy megcsinálják a gépem. Viccelődtünk, hogy aztán majd lekésem a buszt.

A könyvtárban elég nehezen ment a dolog, valamiért a gépem nem akarta engedni a hálózathoz való csatlakozást, úgyhogy 5 perccel 10 előtt lettünk kész, vagyis inkább nem lettünk kész, megbeszéltük hogy még visszahozom a gépet. De sebaj, volt még kerek 5 percem, hogy felszaladjak a szobámba, letegyem a laptopom, felkapjam a cuccaim és lemenjek a buszhoz. Fel is szaladtam a szobámba, odáig oké, aztán leszaladok, sehol senki. Basszus. Honnan indul a busz??

5 perc alatt körbesprintelem az egyetem összes épületét, megkérdezek minden harmadik szembejövő embert hogy nem tudja-e véletlen honnan indul a Blackpool busz, végül lefutok abba az épületbe, ahol az elveszett emberek pultja van. Izzadtan és kifulladva elmondom h a Blackpool buszt keresem, a srác sem tudja, de látja hogy sietek és gyorsan odamegy a nemzetközi kapcsolattartókhoz. Persze. A busz 9-kor indult. Változott az időpont, de ez valahogy elkerülte a figyelmemet. Végül nem bántam annyira, persze bosszantott, de volt egy nyugodt napom.

Egy másik kimaradt történet az angol villanykörtékről. Amikor albérletet kerestünk, néhány helyen, főleg ott, ahol frissen újították fel a lakást, felkapcsoltam a lámpát, hogy tényleg működik-e, és rendesen be van-e kötve a villany. Abban a házban, ahol lakom, nem kapcsoltam fel, mert annyira jól fel van szerelve, és annyira tisztességes a landlord is. Az első héten pénteken költöztünk be. Reggel éppen csak ledobtuk a holminkat, aztán vissza az egyetemre, mert volt még néhány program. Utána bevásárlás, vettünk takarót, párnát, kaját..persze majd leszakadt a kezünk a sok cucctól. Fél órányi út, 50-100 méterenként meg kellett hogy álljunk kicserélni a szatyrokat a két kezünkben. De megérkeztünk és már minden rendben volt.

Megyek fel a szobámba nagy vidáman, hogy akkor most kitakarítok, és átrendezem a szobám, utána kipakolok, és kidekorálom a falat a képekkel, amiket hoztam. Felkapcsolom a lámpát. Nem ég. Biztos a rossz kapcsolót használtam. El kezdem keresni a JÓ kapcsolót. Nincs sehol. Hívom Lexyt. Ő sem tudja, mi lehet, ő sem talál más kapcsolót. Nem maradt más hátra, biztos kiégett. Szerencsére volt itthon pót égő. Tök jó, akkor becsavarom!

De nem megy be! Már kezd leszakadni a kezem, mert ugye 5 perce állok egy széken, de a karomat így is felfelé kell tartani folyamatosan. Hogy fogok így kipakolni? Megpróbálja Lexy is. Neki sem megy. Minden csavarodik minden irányba, a telep, a lámpabúra az égő, de nem fogja meg… Persze, hogy nem fogja meg, mert az angol villanykörtéken nem menet van, hanem csak egy kis pöcök, amit be kell fordítani egy nyílásba. Sikerült felfedezni ezt, miután megvilágítottuk egy kislámpával a lámpabúrát, és megvizsgáltam a felépítését. Azért lehet hogy jobb, hogy nem a műszaki egyetemre mentem. Nem mintha nem tudnék bármit megoldani, de nem ebben vagyok a leggyorsabb, azt hiszem : -)

Bár még mindig hamarabb rájöttem, mint a mindig is itt élt angol lakótársam….

Egy kis angol sztereotípiákat igazoló megfigyelés. Egyik nap sétálok haza. Szembe jön egy garázsmenet busz. És honnan tudja az ember, hogy az garázsmenet busz? Mert az van az elejére írva, hogy:

„Elnézésüket kérjük, amiért nem szállítunk több utast!”

 : -))))))

Nos! Így 7 hét után, bizony időnként akadnak nyelvi nehézségeim. Pl ha hirtelen akarok mondani valamit, néha előfordul, hogy magyarul mondom. Vagy fordítva, nem veszem észre, hogy Judithoz angolul beszélek. A legjobb kombináció: Mondjuk megkérdezi Laura, hogy használhatja-e a majonézemet. Én meg válaszolok neki magyarul, hogy persze, de olyan szépen angolul kiejtve, hogy ő észre sem veszi, hogy magyarul mondtam. Próbáljátok meg a ’persze’ szót szépen angolosan kimondani, olyan elnyelt ’r’ betűvel. Ilyenkor csak a fejemet fogom. Borzalom…. A legjobb az olasz óra, ahol angolul gondolkodva beszélek, helyesbítek, próbálok beszélni olaszul, de néha magyarul sikerül csak kimondani… : -)

További nyelvi nehézségek. Amikor regisztráltam az egyetemi Health Service-nél ki kellett tölteni egy csomó papírt a korábbi egészségi állapotomról. Volt egy-két rubrika amit nem értettem, köztük a Contraception… Megkérdezem az asszisztensnőt, hogy mi ez. Néz rám nagy szemekkel, hogy nem tudom?

Mondom nem tudom. Magyarázza el! Vagy ha gondolja megnézem egy szótárban és majd visszajövök, és ezt a részt kitöltöm később, de a legjobb ha elmagyarázza. Nagyon nem akarta elmagyarázni. Na miért nem? Mert a contraception fogamzásgátlást jelent : -)

Végül jiu jitsu-ra nem járok, mert nagyon sok benne a kéz- és ujj kicsavargatás, és szeretnék még sokat zongorázni. Helyette futás, konditerem, jóga, aerobic, step-aerobic.

Az olasz tanfolyam nagyon jó, amolyan újrakezdő jellegű, pont nekem találták ki. És végre egy hely ahol én vagyok a jobb az angolok közt, mert ők nem bírják kiejteni az olasz szavakat. A magyarral gyakorlatilag megegyezik az olasz magánhangzók kiejtése, de az angoltól nagyon távol áll…Szóval mi magyarok zsenik vagyunk a csoportban..: -))

Sajnos zongorázni még mindig nem tudtam, mert a Zenei Osztály éppen költözik az új Média Épületbe. Késnek a költözéssel már egy jó ideje. Remélem azért most már lassan, mondjuk 2 héten belül sikerül nekik beköltözni.

Novemberben elég sok határidőm van, amiket tartani kell, a december már könnyebb lesz, és egy esszém marad csak karácsony utánra, ami azt jelenti, hogy a téli szünetben nem fogok tanulni, és ráérek mindenkivel találkozni.

Lassan közeledik a Halloween, szerdán állítólag lesz egy nagy buli  a 53 degrees nevű egyetemi klubban, ahová szeretnék menni, de állítólag itt illik beöltözni. Az aprócska gond még csak az, hogy nekem nincs semmi olyan ruhám, amit ilyenkor hordani szokás. De majd kreatív leszek…. Ne tudjátok meg, hogy öltöznek az angol csajok a bulihoz. 10-15 fokban képesek papucsban (flip-flop) meg olyan nagyon rövid gatyában és egy szál topban rohangálni Harisnyát vagy vesznek fel hozzá, vagy nem…Viccesek nagyon, majd csinálok fényképet.

Most kicsit még beteg vagyok, másfél hete 39 fokos lázam volt egy napig, utána két napig az elviselhetetlen kategóriájú torokfájással küzdöttem, aztán következett az aggasztó fejfájós, homlokfájós, fülfájós szakasz, és most az orrbedugulós sokat köhögős szakasznál tartunk. De úgyis én nyerek.

A forró csoki nagyon jó itt, mondjuk az angolok vízzel és cukorral csinálják, én meg fele víz, fele tejjel… De nagyon-nagyon sok finom kaja van itt, érdemes kijönni és kipróbálni…Adok szállást : -)

Mindenkinek köszönöm, aki válaszolt, remélem most is írtok, hogy kivel mi van, kivel mi történt.

Sok puszi mindenkinek:

Kata

Kedves Mindenki!

 Mondhatni, hogy ez az első normális, nyugodt hétvégém. Megpróbálom leírni az eddig történteket. Szeptember 8-án megérkeztünk kalandos repülőuntunkról. Végülis a két bőrönd húzigálásával nagy gondok nem voltak, tudtam vele menni simán. Manchesterben felszálltunk egy vonatra, megnéztük mennyi a menetidő, próbáltuk számolni a megállókat. A vonaton az utaskísérők (nem kimondottan kalauz) nagyon segítőkészek, segítenek elrendezni a bőröndöket stb.Na aztán egyszer csak felugrom, mondom Juditnak (a másik magyar lány, akivel jöttem):

- Te ez nem Preston? -

Előbb ért be a vonat, gyorsan lekapdostuk meg összeszedtük a bőröndöket, és leszálltunk hipp-hopp.

Megérkeztünk.

Kicsit aggódtam, hogy hamarabb értünk ide, reméltem hogy nem két Preston van vagy valami ilyesmi. De végül a jó Prestonban szálltunk le.

Következő lépés: ’Szerezzünk egy térképet! És kérdezzük meg, hogy jutunk el a Sun Hotelbe! ’Bemegyek az information office-ba:

’Could you tell me how can I get to the Sun Hotel?’

’Where???’

Hmmm. Mondom de jó. Nem is hallottak róla? Az újságosnál, ahol a térképet vettem, ugyanez, bár ott már legalább kijavították az iskolában tanult angol kiejtésem manchesterire. A Sun Hotel kiejtése a következő: szon hotel. Legyen.

Visszamegyek az information officeba, most már a térképpel és az új pronunciation-nel felfegyverkezve. (Ja és közben kihalásztam a kisbőröndömből a címet is, ami persze nem volt pontos cím, de legalább az utcanevet tudtuk. Friargate.)

’Hello! I am again. Now I already  have a map. I would like to go to SON Hotel. It is on Friargate. Can you show me it?’

Az Infos tök béna, de valahogy összehozza. Megegyezünk, hogy jobb oda taxival menni. Kb három font, nem olyan vészes. (gyalog max 10 perc amúgy)

Akkor induljunk el a pályaudvarról!!! Taxi biztosan van a pályaudvar bejárata előtt.

Kilépünk a kapu elé. És lám, egy csomó Cab díszeleg ott. Sorban állnak a taxik, merőlegesen a kapura. Még ők is sorban állnak.

Egy aprócska ijesztő tényező. Képzeld el, hogy majdnem egyedül vagy, egy pályaudvar előtt, egy tök idegen városban, semmit nem tudsz mi és hol. Gyakorlatilag a teljes kiszolgáltatottság állapota. És meglátod a sorban álló, fekete Cabeket, csak és kizárólag arab sofőrökkel, némelyiknek még vmi turbánféléje is volt. És mind feléd néz. És akkor eszembe jut a következő című film: ’Lányom nélkül soha’. Mi van ha elrabolnak? A következő öt percben magunkhoz térünk, nagy levegő, beszállunk az egyik korántsem barátságos taxishoz, gyors ima, és már ki is tesznek a Hotel előtt.

A Hotel egy tipikus angol kocsma, egy kis ajtón kell felmenni a szűk és meredek lépcsőn a szobákhoz, ahol az ajtófélfa kb. 160 cm magas. De szép és tiszta, és a kocsmáros hapi legalább felcipeli a 30 kilós bőröndjeinket, másnap reggel pedig lecipeli. Mondtam neki, hogy ’Thank you very much. I am sorry, it is a little bit heavy, but a it is a very good exercise’

Hehehe.

Másnap át a koliba, egész héten új emberek, városnéző körutak, előadások az egyetemről, az egyetemi életről, és a számítógépes hálózatról. Mindenről nagyon szájbarágósan mindent elmondtak.

Persze minden este beültünk valahova beszélgetni. Csupa nemzetközi diák, és nagyon élvezetes az egész.

Ami miatt még aggódtam. A szállás. Elmondták, hogy semmi esetre sem menjünk egyedül lakást megnézni. A saját nemzetiségén kívül senki nem ismert még annyira jól senkit, mindenki együtt maradt, így mi is Judittal és Gergővel mentünk. Az első lakás amit megnéztünk konkrétan a vasúti felüljáró lábánál van. Amíg vártunk a landlordra, erősen elgondolkodtunk, hogy megvárjuk-e egyáltalán.   Mondtam, hogy azért csak nézzük meg, tanuljunk belőle, és legyen összehasonlítási alap. Belülről nem rossz, különösen nagy előnye hogy a szobák nagyok és dupla ágyak vannak, viszont nincs még net.

A következő ház nagyon szép volt, terraced house, frissen felújítva, de csak négy fős, és teljesen üres. Költözzünk össze hárman magyarok?? Nem olyan jó ötlet.

Utána egy csomó telefon, csomó gyaloglás, sok már nem available, aggódás. Pl a címet sokszor megadják, de itt az utcatáblákon  mint otthon nincs semmi a számozással kapcsolatban feltűntetve. És itt nem kötelező feltűntetni a házon sem a házszámot. Néha 300 méteren keresztül egy házszámot sem láttunk. Vicc.

Egy landlord nem jött, vártunk 15 percet, otthagytuk.

Aztán felhívtam még egyet. A háza előtt összefutottunk pár franciával, akikkel azóta nagyon jóban vagyunk. Ők sem akartak mind együtt összeköltözni, úgyh kicsit sikerült szétszóródni. Az utolsó ház nagyon tetszett, otthonos volt. Internet is volt már. De a landlord mondta, hogy van még egy háza szívesen megmutatja, ott is van egy szabad hely. Még jobb. Akkor szét tudunk költözni teljesen. És mind a kettőben csak angolok laknak eddig. A másik ház még jobb volt. Én döntöttem, ide jövök. 2 rövid utcára Preston legnagyobb parkjától (amit már többször körbefutottam, és tele van mókusokkal), három angol lánnyal, az egyikkel találkoztam is és nagyon aranyos. 20 perc séta az egyetemtől. Eredetileg nem akartam, hogy más magyar is lakjon velem, de a ház Juditnak is nagyon tetszett. Nem mondhattam neki, hogy ’Hé! Figyelj! Húzz a francba!’. Kicsit még bizonytalan és új is volt minden, és nagyobb biztonságban éreztem magam így. Így utólag nem is gond.  Nincs közös óránk csak az angol, ritkán vagyunk egyszerre itthon, leszámítva este, amikor a lányok is itthon vannak, s olyankor vagy együtt vagyunk a nappaliban (alap az angol), vagy ha valaki magányra vágyik visszavonul a szobájába. Minimális a magyar.

A lakótársaim tényleg nagyon aranyosak. Laura, Alex(andra), Lindsey. A lakás szép, a nappali kényelmes. Laurat a legnehezebb érteni, de már majdnem megszoktam.

Az angol házak hátránya (ez is egy Terraced House), hogy ősszel/télen besettenkednek a pókok, mert nem szeretik a hideget. Épp tegnap tudakoltam meg Lauratól, hogy ez gyakori-e itt Angliában vagy sem. Sajnos gyakori, és azt mondta, hogy ’horrible’.

Tegnapelőtt reggel belépek a fürdőbe, és a kádból rám kacsint egy igencsak megtermett példány. Kb nyolc centi nagy. Na nem egy kaszás pókot kell elképzelni, ennek a teste is nagy, és a lábai sem vékonyak. És fekete. Kicsit hátrább lépek. Erőt gyűjtök. Újra megnézem, újra hátrább lépek. Gondolkozom, mit tegyek. Nekem most zuhanyoznom kell. Kimegyek az edzőcipőmért. Rákészülök, harci állás, és egy hirtelen mozdulattal lecsapok. Nem halt meg, és elkezdett szaladni. Sikítok, (Linda is megirigyelte volna), közben csapok még egyet, na ez már talált. Aztán eltűntettem a tetemet.

A kukásautó itt is hétfőn reggel jön, mint otthon hozzánk, de minden második hétvégén recycling van. Ilyenkor elviszik a külön gyűjtött kartont, műanyagüveget, sima üveget, és a konzervdobozokat. Másik héten  a többit

Minden  csütörtök esti program: 8 pm Adelphi Pub. Nagyon jó kis társaság, főként IBCsek (International Business Communication), de mindegyik nemzetközi diák. Bár most már innen onnan egy-egy angol is csapódik. Főleg franciák (az angolul beszélő változat), németek, van egy kanadai csávó, egy svéd csaj, egy dél-koreai csaj, egy-két angol.

A könyvtár állati jó, 24 órás nyitva tartás, és este 9től azt hiszem reggel 6ig 15 percenként induló safety busok ingyen hazaviszik az ott tanuló diákokat. Bulizás után is igénybe vehető.

Egész első héten azt hallgattuk, hogy este 9 után véletlen  se mászkáljunk egyedül. Vagy menjünk többen, vagy fogjunk egy taxit. Ha nincs pénzünk taxira, akkor az egyik taxitársaság úgy is hazahoz, hogy csak odaadjuk a Student ID cardot, ő másnap leadja az egyetemen, az egyetem kifizeti, és Te rendezheted a tartozást később az egyetem felé.

Kaptunk naptárat, meg tájékoztató füzeteket meg mindenféle jó dolgot.

A tárgyaim ebben a félévben:

International Business Environment

English for International Business Communication

Event Management

Standard Dissertation

Az Event management a legjobb.

Szabadidőmben futok, levelet írok, olaszra fogok járni hétfőtől, illetve most fontolgatom a Sport Centre éves bérlet megvásárlását, ami nem olcsó mulatság, de csak akkor tudok Jiu Jitsuzni. Voltam egy próbaórán. Olyasmi mint a karate. Alapvető különbség, hogy míg a karate a támadást tanítja, ez elsősorban a védekezést.

A próbaóra nagyon vicces volt, de nagyon élveztem. Belépek a terembe, harminc pasi. Gondolkoztam, hogy visszafordoluk. Utána az öltözőben találtam még két lányt. Mindenki angol szerintem, nagyon kedvesek. Jókat ’verekedtünk’ és nevettünk.

Alaposan át kell gondolnom, mert élvezem. Ugyanakkor sok benne az ujjcsavargatás, meg a csuklófacsarás, ami nem tesz túl jót a zongorás kezemnek. De táncklub is van, lehetne azt is ehelyett.

Zongorát kb két hét múlva már tudok gyakorolni, van rá lehetőség, csak pont most költözik a Music Department egy új épületbe.

A jég nagyon hiányzik.

Fontolgatom még az egyetemi újsághoz való csatlakozást, de lehet h végül az elmarad, mert így is sokat kell olvasnom a könyvtárban, és nem akarok állandóan a fenekemen ülni.

Mindenesetre elmegyek az első megbeszélésre, és megnézem milyen, mit lehet csinálni és megválasztható-e az aktivitás szintje.

Most valahol itt tartok.

Fényképeket csatolva küldök.

Bárkinek van valami kérdése a hallottakkal kapcsolatban írja meg, mindenre válaszolok, és fogok még írni élménybeszámolót, szerintem két-három hetente. Örülnék nagyon, ha mindenki írna magáról Mindenki nagyon messze van, és jólesik hallani az otthoniakról. Kérdezek, hogy könnyebb legyen, mindenki válassza ki az őt érintő kérdéseket! Hogy sikerülnek a salsa hétvégék és edzések? Kinek milyen az órarendje, és milyenek a tárgyai? Milyenek a jégtánc edzések? Valami jégtáncos pletyka, párváltozás? Pasi/csaj ügyek? Párkapcsolatok állapota? Munkahely? Sokat kell túlórázni? Új munkák? Sokat kell tanulni? Ki mit csinál szabadidejében? Aki külföldön van, hogy érzi magát, mit csinál, hol lakik, kijön a pénzéből? Diplomát íróknak mi a témája és hogy állnak? Friss egyetmistáknak hogy tetszik a sok újdonság? Most érettségizőkkel mi  a helyzet? Utazik valaki valahova mostanában? Ki milyen zongoradarabokat tanul? Mikor lesz a karácsonyi zongorakoncert? (szeretnék én is játszani…) Ki mikor szeretne jönni meglátogatni? Ki mit sportol, és hogy megy neki?

Várom a válaszokat!!!

Sok puszi:

Kata

UI. megvettem a repjegyet haza, dec 14-én megyek és jan 7-én jövök vissza.